|
|
Hali!
Azt hiszem ez a topik az én hibámból? jött létre. Nem nagyon foglalkoztam vele, mivel mindenki közömbös volt, de azt hiszem most lett igazán aktuális a téma. Azért örülök, hogy vannak, akik mernek gondolkodni. Másrészt láttam, hogy valakiknek nem tetszik, hogy itt politikáról van szó. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzi, hogy amit írtam, az D. J. : Uzsoracivilizáció c. könyve miatt fogalmazódott meg bennem, amit ez a kiadó forgalmaz. Ha ez hiba volt, akkor ezért utólag elnézést kérek, de a célomat elértem :) Mivel én nem tudok most semmi értelmeset, sem érdemlegeset írni, ezért itt abba is hagyom.
Üdv. mégegyszer mindenkink, és nagyon örülök, hogy másoknak is van véleménye. És úgy látszik, hogy jóval tájékozottabbak és értelmesebbek, mint én. |
|
|
|
Kedves Tiger!
Már ne haragudj, de én nem a könyvkiadás megtisztulásáról írtam, hanem az Országéról.
A választópolgárok egyharmada a jelenlegi államhatárokon túl van. Ezek az emberek jog szerint magyar állampolgárok.
Az ENSZ közgyűlés által elfogadott Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata -című dokumentum 2. cikkeje így szól: Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.
Én most ezt teszem.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 15. cikkejének második mondata így szól: Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.
A határon túli magyarokkal ez történt, hiszen nemzetközi szerződésekkel vonták el állampolgárságukat az 1970-es évektől kezdődően, tudtukon és akaratukon kívül.
Idézném a 30. cikkejt is: A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.
Márpedig pontosan ezt követték el, és követik el most is azok akik nem hagyják ezen embereknek az őket megillető jogaikat gyakorolni.
A történelmi hűség kedvéért, az 1946-os parlamenti határozat, amely kimondja, hogy Magyarország államformája Köztársaság, nem törvényes, hiszen a parlamentnek ilyen felhatalmazása nincs és sosem volt. Népszavazást a kérdésben nem írtak ki. Az akkori parlamenti választásokon nem tudott részt venni az akkori Magyar állampolgárok 1/3-a. természetesen nem is akarták, hogy részt vegyen. A törvényesen választott országgyűlés ekkor még törvénykezett, miután Sopronba, majd késöbb Ausztriába illetve Németországba tette át a székhelyét. A törvényesen választott parlament még 1949-ben is űlésezett Ausztriában. Csak az orosz megszállás miatt nem tudtak a képviselők és a parlament hazatérni. (A külföldön működő Magyar parlamentet egy amerikai tábornok oszlatta fel.)
1946-ban sem a választások megszervezése, sem a végrehajtása nem volt jogszerű. Tehát törvénytelen volt. Az 1949-es választásokról (kékcédulás) mindenki tudja, hogy választási csalás volt. Ekkor sem szavazhatott a Magyar állampolgárok 1/3-a. Ezt követte a Népköztársaság kikiálltása 1949-ben szintén törvénytelenül. Ez azért is nyilvánvaló, mert a rendszerváltás utáni parlament is törvénytelennek nyílvánította az eljárást. Mindez nem akadályozta meg 1989-ben ugyanezt a parlamentet, hogy ugyanilyen jogszerűtlenül kiálltsa ki a Köztársaságot. Az 1989-es Parlament ebbeli tevékenysége azért is jogszerűtlen, mert egyrészről olyen joga a parlamentnek nincs, hogy megváltoztassa az államformát, másrészről képviselőik nem szabad választások útján kerültek hatalomra, tehát nem rendelkeztek a nép általi legitim megbízatással, tehát semmiben sem dönthettek volna, csak a parlament feloszlatásában és választások kiírásában. A népfelség elve sem az államformát sem az alkotmányt nem legitimizálta, szakrális legitimációról pedig szó sincs. Tehát nem legitim, és nem is törvényes ez az állapot.
Visszatérve az, hogy egyetértünk-e a határon túli magyarok állampolgársággal vagy sem, attól ők még jog szerint azok, bármi is legyen erről a mi véleményünk.
Üdvözlettel:
Clovis |
|
|
|
szia Clovis!
Részben igazad van de a részigazság a legveszélyesebb.
A szükséges megtisztulásról fentartott véleményed miatt tisztellek, de nem tartalak reális gondolkodásúnka, már megbocsájts! Egy olyan nép, amely a (szerintem legveszélyesebb propagandaeszköz) a TV adásaiban a Gyözike show-ra szavaz az adott csatorna talán legszinvonalasbb XXI. Szd. c. műsora helyett, érdemel-e jobbat? Nem értem, hogy amikor a kereskedelmi csatornákban óraszám ömlik a kulturúlis szemét és a baloldali propaganda, mit támadod te a könyvkiadás sokkal árnyaltabb (ha egyáltalán létező) elnyomó jellegét?!
Nem értem, hol van hazánkban a választókorú lakosság azon harmada, melytől elvonták a szavazás jogát? Ha a határon kívüli magyarokra gondolsz, akkor bár sajnálom, kedvelem és támogatom őket (utóbbit ahol lehet) nem értünk egyet. Nem szeretném, dfa a sorsomról olyanok döntenének, akik (akárcsak fizikai okok miatt is) de nem osztoznak velem a döntések következményében! (ezért utáltam a SZU vezettte rendszert is!)
A gondolatod a megtisztulás a könyvkiadásban nincs már nagyon messze a nekünk nem tetsző könyvek bojkottálásától, végső soron a cenzúrától. Ugye nem ezt kívánod?
A napokban elolvastam pár Berkesi regényt. Az író elfogultan kommunista propagandát folytat bennük, hazugságokkal fényezi az akkori rendszert és egyáltalán félreinformál bwennük. Mégis hasznos kor-dokumentumnak tartom őket, élveztem is néha a hamis logikaját (mert láttam benne, hol borul az egész) és ha nagyok lesznek, a gyerekeimmel is el szeretném olvastatni őket, lássák csak, hogy hol éltek nagyszüleik, részben szüleik.
Ezért sajnos enm tudok egyetérteni veled.
Téged ma ki nyom el és hogyan?????
üdv: TGR |
| Előzmény: Clovis (2006. január 9. 07:15) |
|
|
|
Csak még annyit szeretnék megemlíteni, ez a kiadónak is szól. Három nagyszerű könyvet olvastam ami az Önök kiadásában jelent meg és eztán fogom olvasni a negyediket. Csak gratulálni tudok a könyvekhez, és a lekem mélyén bízom hogy nem véletlenül adják ki az ilyen jellegű, témájú könyveket. A címük sem titok, ajánlom mindekinek szives figyelmébe. Laurence Gardner: A szent grál vérvonala,- A szent frigyláda elveszett titkai,- A grál királyok eredete---- című könyveket. |
|
|
|
Nekem az a véleményem, hogy az elnyomás és a kizsákmányoló politika nem országos probléma, hanem világi szintű. Amíg a jelenlegi politikai szisztéma uralkodik a világban, addig nem kell semmi jóra számítani sajnos. Ráadásul az úgynevezett paradicsomi állapotok utoljára talán a sumer időkben voltak a földön. Valamiféle világrengető dolognak kéne bekövetkezni ahoz, hogy talán!! radikálisabb változások történjenek az emberiség civilizációjában, értünk emberekért a jóllétünkért. |
|
|
|
Kedves Clovis! Természetes, hogy egy kiadó értéket közvetít, esetenként befolyásolja választásaival olvasóit. De! Én azt gondolom, hogy a fő cél mégiscsak az üzlet. Nyilván olyan könyvet nem adnának ki, amellyel maguk sem értenek egyet. Ettől függetlenül vegyük észre: az üzlet sok esetben nem elvek kérdése. Üdvözlettel: Lalyta |
|
|
|
Kedves Lalyta!
A könyvkiadás, már önmagában is politizálás. Aki könyveket ad ki, az a kiadott könyvek válogatásával, megjelenítésével befolyásolja az olvasók véleményét, gondolkozását, és a világhoz való viszonyát. ezért nem lehet azt mondani egy könyvkiadóról, hogy apolitikus. Természetesen üzlet is, de nem csak az, mert szellemi értékeket is közvetít. Másrészt a topik az elnyomás elleni harcról szól, az elnyomás ellen minden korban harcolni kellett az embereknek. Az emberiség történetét végigköveti a szabadságért és a jogokért vívott küzdelem. Mivel Magyarországon a választópolgárok egy harmadától elvonták a szavazati jogot, sőt még az álampolgárságot is, nemzetközi megálapodásokkal. Ami nyílvánvalóan ellentétes gyakorlat az ENSZ által elfogadott Emberi Jogi Nyilatkozattal, ezért ebben az országban nem teljesülnek az emberi szabadságjogok. Magyarországnak véleményem szerint meg kell tisztulnia, megtisztítani pedig csak tisztítással lehet valamit. A tisztítás során az szokott történni, hogy a piszoktól, mocsoktól, salaktól valamely módon megszabadítják a megtisztítandót. Mindannyian ismerjük ezt a folyamatot amikor ruháinkat evőeszközeinket, vagy önmagunkat tisztítjuk meg. Az emberek többsége valahogy jobban szereti a tiszta dolgokat a mocskosoknál. A rendszerváltás-nak nevezett eseménysort nem követte megtisztulás, és ez nagyon sok mai problémánk alapja. A lengyel példa jól mutatja, hogy mit jelent ez, hiszen ott a Szolidaritás elvégezte ezt a feladatot. |
|
|
|
| Nem gondolod, Lalyta, hogy a fórum létrehozóinak, működtetőinek feladata kimoderálni a nekik nem tetsző megnyilvánulásokat? Végül is valaki ezzel az adott elég sokatmondó címmel létrehozta ezt a topikot, és csakis a GB munkatársainak joga felülbírálni ennek létjogosultságát, ill. moderálni a hozzászólásokat. Ha pofátlanságok felemlegetése nélkül kölcsönösen toleráljuk egymás beírásait, akkor nem lesz itt különösebb baj. Egyszerűen ne figyelj oda, végül is nem kötelező a nem tetsző véleményeket olvasni, kommentálni... |
|
|
|
Tiszteletem az előttem szóloknak! Hölgyeim és uraim! Az addig teljesen rendben van, hogy ez egy fórum. Odáig is rendben van, hogy jelenleg kishazánkban sajtó-és szólásszabadság van a demokrácia nevében. Ettől függetlenül nem érzik pofátlanságnak, hogy egy könyvkiadó fórumán politizálnak? Tudtommal ezt az oldalt a megálmodói azért alkották, hogy mindenki elmondhassa véleményét a kiadványaikkal kapcsolatban, néha uram bocsá, meg is kritizálják azokat, vagy tarthassák a kapcsolatot a fordítókkal, szerzőkkel. És nem azért, hogy néhányan az amúgy sem csendes és békés állapotokban még nagyobb visszhangot és visszatetszést keltsenek egy amúgy apolitikusnak szánt oldalon! Ettől függetlenül tisztelem véleményüket, s hellyel-közzel még egyet is értenék, ha ezt nem egy hivatalosan független oldalon tennék! Tisztelettel és köszönettel: Lalyta |
|
|
|
A Magyar Köztársaságot választópolgárok nem szavazták meg. A Köztársaságot mint államformát nem a Nemzet választotta. A parlamentnek soha nem volt és nem is lesz jogosultsága az államforma megváltoztatásához. Ilyen jogot ugyanis a választópolgárok nem ruháznak át a szavazás során a képviselőikre. Ugyanezen okból nem jogosult a parlament az alkotmányozásra sem. Szintén jogtalan az a gyakorlat, amely a választópolgárok eladósítását valósítja meg, mivel semmilyen választás során nem ruházzák át azt a jogot a választópolgárok, hogy képviselőik a nevükben hitelt vegyenek fel. Ezért ilyen joggal az állami és önkormányzati szervek nem rendelkeznek. Az állami és önkormányzati hitelek fedezete az állami és önkormányzati vagyon. Az adóbefizetéseket nem lehetne hiteltörlesztésre fordítani, mert az ellenkezik az adó befizetőjének szándékával, aki a Társadalmi szerződés elve szerint azért fizeti be az adóját, hogy az állam, vagy önkormányzat a Társadalmi Szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesítse feladatait. Ezen feladatok többek között a szociális rendszer fenntartása, a jog és közbiztonság fenntartása, a honvédelem, a népegészségügy és nemzet szabadságához és jólétéhez kapcsolódó kötelezettségek. Ezeknek a magyar állam és az önkormányzatok nem tesznek megfelelő mértékben eleget, ami annyit jelent, hogy megszegik a társadalmi szerződést. Ebből kifolyólag az állampolgárok nem kötelesek adót fizetni ennek az államnak. Arról már nem is beszélve, hogy maga az állam nem legitim, de nem volt legitim a népköztársaság, és az azt megelőző köztársaság sem, mert nem jogszerűen jöttek létre, és sem szakrális, sem a népfelség jogával nem rendelkeztek. Magyarország helyrehozatalának útja nem lehet más, mint az 1946 elötti jogállapotból kiindulva népszavazás útján meghatározni az államformát, alkotmányozó nemzetgyűlést összehívni, és népszavazás útján megerősíteni az alkotmányt, ezen szavazásokon pedig minden magyar állampolgárnak és mindazoknak szavazati jogot kell biztosítani akik Magyar állampolgárok (1946 -os állapotkor) leszármazottai. Amíg ez nem történik meg, addig Magyarországon nem lesz szabadság. Mert tudvalevő, hogy jogtalanságból igaz jog nem származik, csak zsarnokság. Mint ahogy törvénytelenség sem lehet törvényesség alapja. |
|
|
|
| No de mi a helyzet szerinted ama nem csekély számú csoporttal, aki nem a trónolókat akarta (szerette) volna a következő négy évben azon a bizonyos trónon látni, de mégis ez jutott nekik??? :-(( |
| Előzmény: Tiger205 (2005. november 5. 10:55) |
|
|
|
Tényleg hogy jön ez ide?
De ha már, akkor ne feledd: akik ott trónolnak, azokat TE, és a családod (is) választotta meg, erre a posztra!
Tudod: a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs....vagyis négy évente van!!!
üdv: TGR |
| Előzmény: Danien (2004. március 17. 11:08) |
|
|
|
| Ez nagyon szép, de most hogy jön ez ide? |
| Előzmény: Danien (2004. március 17. 11:08) |
|
|
|
Ideje lenne a magyar embereknek végre felébredni a kábulatból! Nem engedni, hogy a nép bizalmát élvező vezetők kizsigerezzék, megalázzák és nyomorba döntsék! Nem lehet és nem szabad hagyni magunkat, mert az ország a miénk és nem azoké, akik most ott trónolnak a vezetői székekben! Nincs sajtószabadság és szólásszabadság sem! |
|
|